Most derül ki, kit hívnak be szóbelizni.
Meglepődve látom, a mérce, ami jelen esetben a ponthatár, egyre magasabbra kerül.
Ami három-négy éve elég volt egy jó gimibe (és itt nem elit gimiről beszélek), az most kevés.
Aki most 70 pont körüli írásbelit írt, és viszi az 50! pontot az osztályzatokból (ami full ötösöket jelent), annak talán van esélye.
Mindezek mellett az országos átlag jóval ez alatt van.
Oké, oké, nem kell mindenkinek gimibe menni, de hát az sem jut be , aki ezt szeretné.
Elég, ha az írásbeli nem úgy alakul, ahogy remélte, és már szóbelizni sem hívják be, holott a suliban látszólag nincs gondja, jól tanul, négyest, ötöst kap mindenből.
Nem jól van ez így.
Nagy a súlya az írásbeli megmérettetésnek, és a gyerekek nincsenek az effajta vizsgahelyzethez hozzászokva.
Sokat gondolkodtam, hogyan lehetne ezen segíteni?
Az látszik, nem feltétlenül a tárgyi tudással van baj, de hát hogyan teremtsünk "stresszhelyzetet" mi szülők, pedagógusok?
Szóbeli feleletre a suliban jó ha évente kétszer kerül sor csemeténként.
Nyelvvizsga ebben a korban megint nem túl gyakori.
A sport hál' istennek sok gyerek életében szerepet játszik, de versenyre sem megy mindenki.
Zenét is egyre többen tanulnak, de ott is csak félévente vizsgáznak.
Ha egy csemete mindezt együtt gyakorolja, már szert tehet némi gyakorlatra e téren.
A többieknek marad a pillanatnyi helyzet, lelkiállapot, és bíznak, jól sikerül minden.
Nekünk meg marad az izgalom, rendben lesznek a dolgok, bekerül csemeténk az áhított suliba.
Nem jól van ez így.
Vagy engedjük el az egészet, és ne görcsöljünk?
Bízzunk benne, hogy csemeténk megtalálja helyét és boldog középiskolás évek elé néz?
Hogy bármilyen felvételit is ír, kiegyensúlyozott, érzelmi biztonságban eltelt évek után új barátokra lel, rajta múlik, milyen kihívásoknak, milyen elvárásoknak tesz eleget, megtalálja-e azt a két tanárt (és nem kell több), akire emberként és pedagógusként is felnéz, tud-e minden nap elmesélni egy értékes pillanatot, tudja-e látni humorosan az élet nagy dolgait, képes lesz-e építeni a saját, egyedi, értékekkel teli személyiségét.
Azt gondolom,számomra, szülőként, pedagógusként is ez a járhatóbb út, én ezt választom.
S mindenkinek , aki még kételkedik azt tanácsolom, üljön le egy jó csésze kávé mellé, gondolja át, mi a fontos, hová-mire is nyer "felvételt"csemeténk, merre is van az "előre"?
Élményekkel teli szép napot mindenkinek!
